Szeretettel üdvözöllek az oldalamon!

Millich-Magyar Ágnes vagyok. Gyerekkorom óta vonzanak a szépség és nőiesség témaköréhez tartozó tevékenységek.

2007-ben végeztem kozmetikusként Pécsen. Ezután egy tanfolyam keretén belül belekóstoltam a sminkelés világába is.

Mostanra kialakult bennem a saját utam, amit szívvel-lélekkel járok.

2018 óta tanácsadóként vagyok jelen az egészségügy-és szépségipar területén.

„A szépség belülről fakad!”

Hiszem és tudom, hogy hogy ez valóban így van és a női vonzerőnk, a nőiességünk megéléséhez több részletnek kell harmóniában lenni: testi egészségnek, lelki kiegyensúlyozottságnak, magabiztosságnak és a külső megjelenésnek egyaránt.

A nálam töltött idő alatt ezekben a dolgokban fogok tudni segíteni Neked:

Igyekszem a külső megjelenésedet a sminktetoválással, természetesen sminkelt hatásúvá varázsolni

Sminkelési, színhasználati tanácsadás

Megtaníthatlak az otthoni bőrápolás napi rutinjára

Kitérhetünk „a szépség belülről fakad” igazságára, szót ejthetünk az esetlegesen szükséges -étrend, -életmódváltás tekintetében is.

Célom, hogy találkozásaink után, valóban elégedetten és vonzóan távozhass.

Minden tevékenységemben a legjobbra törekszem, így a sminktetoválásban is folyamatosan bővítem és fejlesztem a szakmai tudásom, hogy a legújabb trendeket, technikákat és színeket tudjam elhozni Neked. A legjobbaktól tanulva, saját lelkemre hangolva, a te személyiségedhez igazodva.

Jelentkezz még ma
millich-magyar-agnes-sminktetovalo_02

Millich-Magyar Ágnes

Sminktetováló

A sminktetoválásról

Mára nagyon elterjedté vált a sminktetoválás, de tapasztalataim alapján még mindig nagyon sokan vannak, akik félnek a sminktetoválástól. Ennek több oka van:

– félnek a fájdalomtól

– nem szeretnék, hogy eltűnjön a szemöldökük.

– félnek, hogy túl erős, idegen lesz tőlük…

Oszlassuk el a tévhiteket

Ma már a rengeteg technika, professzionális festékek és gépek segítségével gyönyörű, természetesen sminkelt hatás érhető el. Minden lépést megbeszélünk, közösen döntünk a formáról, színről. A sminktetoválásban a tervezés a legfontosabb lépés, így arra nagy hangsúlyt fektetek. Fontos, hogy a forma és szín tervezése, egyezzen a vendég igényeivel, személyiségével, az arcformával és a kivitelezhetőséggel. Az eredeti szemöldök szőrök nem kerülnek teljes eltávolításra, csak a megtervezett formához igazítjuk.  Az első alkalom után szükség van egy korrekcióra is, amikor meglátjuk hogyan gyógyult a szín, milyen lett a forma. Ekkor tudunk még korrigálni a színén és véglegesíteni a formát. Bőrtípustól és életviteltől függően 1-3 év alatt halványodik, kopik és változhat az eredeti szín. Ekkor javasolt frissítésre érkezni, amikor megújítjuk a tetoválást.

A sminktetoválás előnyei

  • – Természetesen sminkelt hatás minden nap, minden időben
  • – Nem kell reggelente hosszú perceket tölteni  a sminkeléssel
  • – Nem kenődik el és nem mosódik le a szemfesték, vagy a rúzs
  • – Kiemeli az arc szépségeit
  • – Korrigálni lehet az asszimetriát

Galéria

Munkáimból

Enim sit lorem ipsum amet elit feugiat, vitae tincidunt ipsum maximus. Integer tortor tellus, porta nec venenatis pellentesque, suscipit non diam. Nullam accumsan pulvinar lorem ac dictum. Maecenas condimentum euismod auctor. Morbi elementum enim sit amet elit feugiat, vitae tincidunt ipsum maximus.

SZOLGÁLTATÁSAIM

Smink technikák

A jól megválasztott szemöldök forma keretet ad az arcnak és kinyitja a tekintetet, ezáltal fiatalító hatás is elérhető vele.
Fontos, hogy az arcformához igazodjon. A szögletesebb arcformát lágyítsuk szép íves vonalakkal, míg a kereket megtörjük, és hosszítsuk.
Többféle technika közül választhatunk, hogy mennyire akarjuk hangsúlyossá tenni a szemöldököt, vagy csak teljesen természetes hatásúvá.

Szemöldök tetoválás technikák

Szálazási technika

Lágy, vékony szálakat húzva a kikopott, kihullott szemöldökbe természetes, dús hatás érhető el. Többféle szálrendezési technika létezik, amelynek köszönhetően a végeredmény még valóságosabb lesz. Ennek kivitelezése viszont megköveteli a probléma mentes, normál bőrtípushoz közelítő, ápolt, hidratált bőrt.

Nem lesz szép a végeredmény, nem ajánlott ez a technika, ha:

– Túl zsíros bőr

– Tág pórusú bőr

– Rosacea – gyulladásos bőrbetegség

– Érzékeny, kipirosodásra hajlamos bőr

– Nem megfelelően hidratált bőr

Satíros technika

Satírozással természetesen lágy, de mégis hangsúlyos szemöldök érhető el.

Többféle kivitelezési mód közül lehet itt is válsztani, hogy a személyiséghez legjobban illő legyen.

Fajtái:

– Teljes satír

– Ombre változatok-ahol finom púderes hatás érhető el, több színnel dolgozunk. Világosabb és sötétebb színnel képezünk átmenetet a tökéletesen elegáns végeredmény érdekében.

Hibrid szemöldök

A fenti két technikának az ötvözése. A kihullott szálakat pótoljuk lágy vonalakkal, majd a satírozással adjuk meg a végleges formát és színt a szemöldöknek.

Szemhéj tetoválás technikák

Cím

Ide jön a tartalom

Cím

Ide jön a tartalom

Ajak tetoválás technikák

Cím

Ide jön a tartalom

Cím

Ide jön a tartalom

Mondd el a kívánságod!

Mondd el a kívánságod!

A sminktetoválás folyamata

Te elképzeled, én megvalósítom!
  • 1. Nyilatkozat kitöltése

    Beleegyező nyilatkozatot kell kitöltened, hogy el tudjam végezni az elképzelésed megvalósítását.

  • 2. Megbeszélés

    Találkozunk, egy tea mellett beszélgetünk az elképzelésről, szeretem kicsit megismerni a vendégeimet, hogy a végeredmény valóban passzoljon a személyiséghez és elképzeléshez.

  • 3. Időpontegyeztetés

    Megbeszéljük az időpontot, amikor ráérsz és el tudsz hozzám jönni, hogy elkészítsem a sminktetoválásod.

  • 4. Megvalósítom az álmod

    Eljössz hozzám és az előzetesen megbeszélt sminked elkészítem.

Szemöldöktetoválás árak

(első alkalom+ 1 korrekció 3 hónapon belül)

Szálazott szemöldöktetoválás

Nice & Quick

57.000 Ft

Satíros szemöldöktetoválás

Teljes, Ombre változatok

57.000 Ft

Hibrid szemöldöktetoválás

Szálas és satír

64.000 Ft

Szemhéj tetoválás árak

(első alkalom+ 1 korrekció 3 hónapon belül)

Szálazott szemöldöktetoválás

Nice & Quick

57.000 Ft

Satíros szemöldöktetoválás

Teljes, Ombre változatok

57.000 Ft

Hibrid szemöldöktetoválás

Szálas és satír

64.000 Ft

Ajak tetoválás árak

(első alkalom+ 1 korrekció 3 hónapon belül)

Szálazott szemöldöktetoválás

Nice & Quick

57.000 Ft

Satíros szemöldöktetoválás

Teljes, Ombre változatok

57.000 Ft

Hibrid szemöldöktetoválás

Szálas és satír

64.000 Ft

KAPCSOLAT

Beszélgessünk!

Hívj közvetlenül telefonon, vagy írj bátran, bizalommal, de akár egy kávé mellett személyesen is megbeszélhetjük az elképzelésed!

Magyarország - Pécs

mgag86@gmail.com

Millich Magyar Ágnes

    millich-magyar-agnes-sminktetovalas

    Millich-Magyar Ágnes

    Sminktetováló